Könyvkihívás 2017

1. Egy könyvtárból kölcsönzött könyv, amit a könyvtáros ajánl
2. Egy leveleket tartalmazó könyv (például egy szerelmes levélváltás könyvbe foglalva)
3. Olyan klasszikus, amit ezer éve el szeretnél olvasni, de még sosem volt alkalmad
4. Egy hangoskönyv
5. A  könyv, aminek a  címében legyen benne a tavasz, nyár, ősz vagy a tél szó
6. Egy könyv több szerzőtől
7. Egy thriller/krimi, ami után biztos bebújsz a takaró alá félelmedben
8. Egy olyan könyv, aminek a borítóján egy macska van
9. Olvass el egy olyan könyvet, aminek a szerzője álnevet használ
10. Egy bestseller, aminek a műfaja nem a kedvenced
11. Egy könyv, ami egy fogyatékossággal élő személyről szól
12. Egy utikönyv
13. Egy idegen nyelvű töténet
14. Egy könyv, amit 2017-ben adtak ki
15. Egy misztikus lényekről szóló könyv
16. Egy drámai, tragikus sztori
17. Szakácskönyv
18. Olvass el egy könyvet, ami karrier tanácsadásról szól
19. Egy könyv  robotokról vagy űrlényekről
20. Egy könyv, amit gyerekként nagyon szerettél
21. Válassz valamit egy olyan írótól, aki olyan országból származik, ahol még soha nem jártál
22. Egy olyan könyv, aminek a címe a főszereplő neve
23. Egy háborús regény
24. Egy képeskönyv
25. Egy könyv, amiben a főszereplő más nemzetiségű, mint te
26. Regény, ami egy nőről szól
27. Egy könyv, ami két különböző időszakban játszódik
28. Egy könyv, aminek a címében benne van egy hónap vagy nap
29. Olyan sztori, ami egy szállodában játszódik
30. Egy könyv, amit az egyik kedvenc íródtól származik, de még nem olvastad
31. Egy könyv, amit 2017-ben megfilmesítenek
32. Egy könyv, aminek a címében benne van egy hónap vagy nap
33. Valamilyen ünnepről, de semmi esetre sem a karácsonyról szóló könyv
34. Egy könyvsorozat első része, amit még soha nem olvastál
35. Egy könyv, amit egy utazás során vásároltál

Alkossunk karaktert!

Van egy blogod? Karaktert alkotnál, de nem tudod hogyan is kezdj neki? Vagy egyszerűen csak szeretnéd, ha az általad létrehozott hős olyan lenne, amilyennek egy szereplőnek tényleg lennie kell? Nos, akkor jó helyen jársz, én ugyanis segíteni fogok abban, hogy elsajátítsd a karakteralkotást lépésről lépésre.  

Gondolom nagyon sok helyen találkoztál már ilyen, és ehhez hasonlatos irománnyal. Ez természetes, hiszen a bloggerek között nagyon sokan szívükön viselik más blogok sorsát, ezért tehát előszeretettel osztogatnak tanácsot azzal kapcsolatban, hogyan ne sablon szereplőid legyenek. Itt most én is tanácsokat fogok adni, azonban nem a sablonosság elkerülése miatt, hanem azért, hogy jobban megismerd, megszeresd a karaktered és ne csak felvázold az olvasónak, hanem kialakíts egy teljesen egyedi jellemet, mely akár a jellemfejlődésre is képes. De kezdjük is az elején. :)

1. Ki vagyok én?

A legfontosabb kérdés mely sok mindent meghatároz. Ha egy történetet írunk, vagy egyáltalán bármi ilyen jellegű dolog ötlik az eszünkbe teljesen evidens, hogy szereplőket is beleképzelünk. Tudjuk, hogy körülbelül milyen lesz, de az első, amit eldöntünk az alapoknál, az az, hogyan is fogják hívni. Maga a kérdés persze nem minden esetben ilyen egyszerű, hiszen számos dologra kell figyelnünk. Ilyenkor ki kell találnunk, hogy maga a történet hol is játszódik, és a nevünknek ehhez kell igazodnia. Mostanában a külföldi történetek számítanak menőnek és szinte minden egyes történetnél angol nevekbe futhatunk bele. Tény, a világunk eléggé Amerika központú, és az angol nyelv is egy olyan hatalmas ággá nőtte ki magát, melyet szinte mindenhol megértenek és beszélnek. Így tehát érthető, hogy a nemzetközi palettára készülő történetek nagy része ezt az utat és irányt fogja követni. Természetesen neked, mint írónak abszolút jogod van ahhoz, hogy esetleg más kultúrából táplálkozz, azonban ehhez sokszor nem árt felkészülni.

Mostanában ugyanis elég gyakori probléma az írók körében, hogy nem tudnak nevet adni a karakterüknek, és inkább egy szavazás keretében igyekeznek informálódni. Az is sokszor előfordul, hogy nem szavaztatnak, hanem nyíltan tolják az emberek arcába a kérdést, ők mit olvasnának szívesen. Ez nem rossz marketing fogás, azonban kellően le is lehet venni a megfelelő konzekvenciát. Író barátunk ugyanis ha tanácstalan a nevekkel kapcsolatban, ott bizony már magát az alap történetet is ingatag lábakra állította.

Tehát nagyon fontos, hogy ha karaktert építünk, akkor nézelődjünk! Keressünk neveket ahol csak tudunk! Annak idején, mikor megismerkedtem a szerepjátékokkal én egy fantasy világban játszódót választottam. Természetesen az itteni nevek nem voltak megfelelőek akármelyik világ szereplői számára, azonban mindig is sokat segítettek az interneten fellelhető randomnév generátorok. Ezek olyan programok, melybe csak be kell állítanunk karakterünk nemét, hogy milyen fajú, és hány tagú nevet szeretnénk, és lőn, már ki is dob egyet. Ez természetesen ismételhető, tehát nem kell megijedni, ha esetleg az első tipp nem jön be.

Ha már nevet választunk, akkor azt is átgondolhatjuk, hogy szeretnénk-e a névnek valami különös jelentést. Például igazán egyedi lehet, ha latin neveket keresünk, vagy valami mitológiából származót. Ilyenkor általában a névnek magának is van valami külön jelentése, ami még egy pluszt adhat a karakterünknek. Emlékszem én annak idején előszeretettel nézegettem az angyalok neveit, és nem tagadom, volt, hogy utána kerestem, hogy adott névvel ki hogy szerepel a Bibliában és mit is kell róla tudni. Ez egy külön kis kutatást jelent, és időt, de lehetővé teszi, hogy a szereplőnknek valami olyan pluszt adjunk, amit más nem. Azonban, ha történetük abszolút egyszerű történet, valami könnyed olvasmány, akkor nem muszáj ezt az utánajárós vonalat erőltetni. Egy normális név is lehet nem mindennapi, és a google rengeteg olyan oldalt kidob, ahol mondjuk, angol női baba nevek vannak. Általában itt is leírják, hogy honnan származik a név, és mi is a jelentése. 

2. Hogy is nézek ki?

Igazából ezt a kérdést nem igazán gondolom a másodiknak a fontossági sorrendben. Inkább tartom azonos szinten az elsővel, bár most mégis a második helyre helyeztem, nézzétek el nekem. :)

Ha már karaktert alkotunk, fontos, hogy tudjuk az adott karakter, hogy is néz ki, milyennek képzeljük. Nos, nem minden lelkes írót áldott meg a sors kellően jó kézügyességgel, már ami a rajzolást illeti, így nem is tudjuk az adott szereplőt lefesteni. Tudom, nagyon sokan vannak, akik képet sem keresnek a szereplőhöz, mert szeretnék, hogy mindenki úgy képzelje el az általa megalkotott embert, lényt, ahogy csak szeretné. Azonban hiszem, hogy nem mindenki ennyire vizuális típus, néha igenis jó, ha adunk egy kis útmutatást, és megmutatjuk a mi fejünkben hogyan is néz ki az a bizonyos szereplő.

Megfelelőt találni persze nagyon nehéz. Én heteket képes vagyok kutatással tölteni, hogy olyat találjak, aki úgy néz ki, mint a fejemben lévő kép, és ami még emellett nagyon fontos, hogy a választottamról sok kép legyen.

Tudom, kinek mi a fontos, én azonban képtelen vagyok a grafikai vénámat félre rakni, így szeretem az olyan embereket, akikről kedvemre válogathatok a képek közül. És mivel nem igazán bírom az úgymond sablonosnak nevezhető szereplőket, első sorban modellek között keresgélek. Itt pedig nem a „pár ruhát viselek néhány képen” modelleket értem a modell szó alatt, hanem tényleg az olyan felkapott modelleket, akik mondjuk már hónapok óta tanyáznak a top 50 között, mert róluk biztos hogy millió meg egy kép van.

Én több oldalt is nyomon követek ezzel kapcsolatban, az egyiket a számra kattintva érhetitek el, a másikat pedig itt. Ez a második oldalt a legjobban regisztráció után lehet látni, ez egy fórum, ahol szinte minden modell megtalálható nem szerint. Mivel több hozzászólás is található adott topicokban, ezért sajnos az időt rá kell szánni, ha minden képet át akarunk nyálazni, mert vannak olyan modellek, akikről több mint 100 oldalnyi anyag is van.

És ha esetleg mégsem modellt választanál, akkor nagyon sok jó megjelenésű színész van, olyanok is, akiket nem nagyon használnak blogokban, pedig kellene! Nem szeretnék neveket említeni, hiszen a cikk nem emiatt jött létre, azonban annyi felkapott sorozat és film létezik, túl sok ahhoz, hogy csak egy-két színészt emelhessünk ki. Az pedig hogy valaki úgymond az arcát képezi egy karakternek, nem jelenti, hogy az esetleges valódi ember jellemével is hasonlóságot kell mutatnia.  Van mikor az ellentétek igenis jól működnek.

Ezen kívül, sokan használnak zenészeket is alanynak. Ez sem rossz, azonban ha lehet, inkább azt javasolnám, hogy tartózkodjunk a mostanában felkapott fiú bandáktól. Nem, nem azért, mert Harry Styles nem az esetem, hanem azért, mert szinte már minden második blogon ő szerepel. Természetesen az sem baj, ha te úgy érzed, hogy neked márpedig akkor is az ő arca kell, azonban akkor merj változtatni. Ne a sablonos és már unalomig ismételt jellemzőkkel lásd el, amiből egy tucatnyi fellelhető blogos körökbe, hanem igenis, találj ki valamit. Valami mást, valami újat. Egy jellem nem csupán fehér és fekete, és ez az, amit szeretnék ebben a kis irományban mindenkiben tudatosítani.

3. Lássunk hozzá!

És akkor végre el is érkeztünk a jellemünk elkészítéséhez! Már megvan a nevünk, a külsőnk, ideje a karakter belsején is dolgozni. Tudom, sokan nem írnak a szereplőkről jellemábrázolást, és még csak a külsőt sem igazán jellemzik egy külön pontban, azonban én úgy hiszem, hogy egy történethez igenis kell, hogy ez nekünk meglegyen valahol. Ha nem szeretnéd kirakni a blogba, természetesen szíved joga, azonban egy word doksi talán mindenki gépén elfér. Pláne, hogy ezzel talán közelebb kerülsz a szereplődhöz, és talán ő is egy picit önállóbb életet tud majd élni a fejedben.

Szerintem a jellem kidolgozása egyenlő azzal, hogy megismered a karaktert. Vázat, alapot adsz neki, és a történet nagy része fog tudni majd ebből építkezni. Olyan ez, mint egy új barátság kezdete, mintha pár nap alatt, pár elemzéssel teli órát követve kapnál egy legjobb barátot, akit úgy ismersz, mintha már évek óta együtt lennétek. Ez pedig jó, hiszen ő a te részed, és ahhoz hogy teljes egészében a bőre alá férkőzz, teljesen ki kell ismerned!

Úgy gondoltam, hogy ezt a pontot egy általam készített példán keresztül fogom szemléltetni, mert talán így a legegyszerűbb.

Én lényegében már elég öreg motorosnak számítok ebben a dologban, hiszen a sokat emlegetett szerepjátékos fórumokon mindig kell írni jellemet is egy karakterről. Azt mostanában már nem határozzák meg, hogy milyen terjedelemben, azonban szinte mindenhol örömmel veszik, ha a szószám több 200-nál. Számomra ez nem jelent gondot, azonban van, aki nem ír olyan ömlengősen, mint én. Ilyenkor pedig az ember képes órákat görnyedni a „papír” felett. Bevallom töredelmesen, mikor én elkezdtem a szerepezést fogalmam nem volt arról, hogyan is kellene nekilátnom. Aztán persze a sok gyakorlás és az évek alatt rám rakódott tapasztalat megedzett annyira, hogy most már másfél, két oldalt is tudok írni egy adott karakter jelleméről, és remélem, a cikk végén Ti is neki tudtok látni a dolognak.

„Ha egy szóval kellene jellemezni, akkor talán a különc szó lenne a hozzá illő.”

Ha jellemet akarok bemutatni, akkor általában az elején mindig megpróbálom egyben összefoglalni, hogy mi az a szó, ami a legjobban leírja az adott karaktert. Ez egy amolyan váz, ami minden alapját képezi, és melyre immár azonnal lehet is építkezni. Hiszen van egy mondatunk, egy tulajdonságunk, ami csak arra vár, hogy kibontsuk, mintha egy csomag lenne. Rétegről rétegre kell haladnunk, folyamatosan építkezve.

„Soha nem volt tele barátokkal. Voltak, és vannak, hozzá közel álló emberek, azonban a társasága leginkább csekély számú emberre korlátozódik, olyanokra, akiket már évek óta ismer, és kapcsolatát velük, úgymond tökélyre fejlesztette. Ettől függetlenül imád ismerkedni, haverkodni, igazán nyitott minden új kapcsolatra, de hogy kiket is enged igazán közel magához, azt megválogatja. Imád bohóckodni, és viselkedése néha pontosan olyan megdöbbentő, mint egy-egy ruhadarabja. Soha nem használ trágár kifejezéseket, ha mégis, akkor valószínűleg nagyon, NAGYON ideges. Általában mindig pozitív és kellemes első benyomást tesz az emberekre, ha valaki nem kedveli, az nagyrészt azért van, mert már nem csak egyszer találkozott vele. Előszeretettel röhögcsél, viháncol, és figuráz ki másokat. Ez nagyrészt azért van, mert a humorérzéke nem túl fejlett, és a számára vicces dolgok általában a környezete számára nem igazán azok. Sokszor sért meg tudtán kívül másokat, és sokakat döbbent le gyermeteg viselkedésével. Hiszen olyan embereket is képes parodizálni, akik esetleg betegek, vagy éppen életük legnehezebb időszakát élik. Ezt pedig az emberek nagy része először döbbenten szemléli, majd inkább mindenki elszivárog mellőle, csak hogy nehogy ők is áldozattá váljanak.”

Ha jellemet írunk, akkor érdemes több kérdést is megválaszolni az adott részben.

- Ha egy szóval kellene jellemeznünk, akkor mi jellemezné?

- Milyen az alap természete?

- Hogy viselkedik idegenek társaságában?

- Kedvelik az emberek? Ha igen, miért, ha nem miért?

- Barátságos, vannak barátai, könnyen nyit az új dolgok felé?

- Ha nem túl nyitott, fejtsük ki miért nem, utaljunk a múltjára, vagy épp arra, ami miatt nem igazán jeleskedik a szociális kapcsolatokban.

- Hogy tanul?

- Képes koncentrálni a dolgaira, vagy inkább csapongó?

- Sokat beszél, esetleg szűkszavú?

- Hogy viszonyul a másik nemhez?

- Melyik nemhez vonzódik?

- Hűséges típus, vagy inkább szabad teremtés?

„Apró hibáját tekintve kedves teremtés. Nem szeret megbántani másokat, azonban saját magával szemben teljesen vak. Általában nem veszi észre a saját jellembeli problémáit, és leginkább csak kérdőn szemléli az eseményeket maga körül, mikor épp elszabadul a pokol. Soha senki előtt nem sír, mindig csak a szükség szobáját használja erre. Ilyenkor elbújik a külvilág elől és megfogadja, hogy jobb ember lesz, és soha többé nem tesz rosszat. Természetesen fogadalmát soha nem tudja betartani, és mindig ugyanabba a hibába esik.

Sokat beszél, imád fecsegni. Szinte képes bármiről, órákon keresztül dumálni, és meglepő, ha van olyan ember, aki képes csendben maradni mellette. Ilyenkor általában valaki vagy vevő a társaságára, vagy valakit abszolút idegesít, és nem egyszer fordult már elő vele, hogy leordították, hogy fogja be a száját.

Ami ennél is rosszabb, az az, hogy beszélőkéjét nehezen fogja be az órákon is, így kapott már többször pontlevonást - amit akkor sem értett, hogy miért kapta, hiszen az órai anyagról diskurált a mellette ülővel. A tanárok nagy része nem kedveli, mert millió kérdést képes feltenni, pláne olyan dolgokról, melyben egyáltalán nem jártas. Azonban ha valami érdekli, akkor a legalapvetőbb dolgokról is kifaggatja az órát tartót, és nem érti, hogy miért válaszolnak neki egyre nagyobb ingerültséggel. Ettől függetlenül nem jeleskedik egy tárgyban sem kiemelkedően. Nem rossz tanuló, azonban nem is kiemelkedő. Jegyei pontosan megmutatják csapongó jellemét. Mindenbe belekap, belekezd, hozzáfog, azonban valahogy sosem tart ki a végéig. Mindig talál ugyanis valami érdekesebbet, ami eltereli a figyelmét az adott dologról. Ha kicsit jobban összpontosítana, akkor semmi probléma nem lenne vele, és ez megmutatkozna a jegyein is. Ettől függetlenül vannak dolgok, amikben tehetséges, például remekül ír, és a kézügyessége is kiemelkedő, azonban soha nem érzett késztetést arra, hogy ezeket mélyebben is elsajátítsa. Leginkább azért, mert magával szemben végtelenül kritikus, és úgy gondolja nem elég jó ahhoz, hogy esetleg a későbbiek folyamán ezek bármelyikével is komolyabban foglalkozzon.”

Írjunk pár pozitív és negatív tulajdonságot, és igyekezzünk ezt belefoglalni a jellemébe. Minden jó mellé kerüljön egy negatív, hiszen az emberek is ilyenek. Nem mindenki tökéletes, nem mindenki olyan, mint a filmek sztárjai. A jellemek nagyrészt árnyaltak, és nem lehet mindenki mindenben tökéletes. Ilyen „VérPista” karakter nem létezik. Nem lehet ő a legerősebb, legszebb, legjobb, és mindenben kiemelkedő! Hiszen egy jó tanuló is lehet az élet más területén abszolút hozzá nem értő. Hála az égnek Isten úgy teremtett meg minket, hogy esendőnek, aki képes rossz döntéseket hozni, és akit ugyan hiába saját képére formált, messze elmaradunk jellemünkkel a tökéletességtől. Ezt pedig illik megmutatni akkor, mikor karaktert alkotunk. Légy büszke a szereplőid hibáira, mert ezek azok a tulajdonságok, melyek leginkább élő, elképzelhető személlyé teszik, és emiatt fogják az olvasók is megszeretni! Hiszen képzeld csak el, hogy például egy párkapcsolat kialakulásánál van, hogy a férfiakat nem a tökéletes szépség varázsolja el, hanem az, ha egy lány kicsit csetlő-botló. És ez jól is van így, hiszen ezáltal válik valaki igazán szerethetővé.  :)

„A tanuláshoz hasonlatosan a szerelmi élete is sarkalatos. Járt már több fiúval is, azonban itt is mindig az volt a probléma, hogy vagy őt találták soknak, vagy Poppy talált valami izgalmasabb elfoglaltságot. Nem egy jégkirálynő típus, a szerelemben egészen odaadó. Igaz ártatlanságát még nem veszítette el, azonban csak egy kellően megfelelő egyedre vár, aki le tudja kötni teljes egészében. Csalt már meg másokat, és volt emiatt negatív hírneve is. Ez egy ideig bosszantotta, majd néhány átsírt éjjel után túllendült a dolgon. Hiszi, hogy nem kell olyan ember mellett elköteleznie magát - és hűséget sem kell fogadnia - aki nem elég lebilincselő ahhoz, hogy kitartson mellette. Tehát ha jön valaki jobb, akkor hamar odébb áll. Ettől a sikertelenségtől függetlenül hisz az igaz szerelemben, a bizsergető csókban, és abban, hogy van olyan fiú, akitől a gyomra görcsbe rándul. Szeretne egyszer igazán szerelmes lenni, és méltó párt találni magának.

Alapjáraton őszinte, és ha arról van szó, hogy titoktartás, akkor ő az, akiben meg lehet bízni. Ilyen szempontból még soha senkit nem árult el, és pont ezért keveredik sokszor olyan helyzetbe, hogy kénytelen túl sok nyomasztó dolgot magában tartani. Azért, hogy kattanjon meg a sok dolog miatt, vezet egy füzetet, melybe kiírja magából a gondolatait. Ezt a kis irományt több varázslattal is védi, és senki nem tud ennek létezésérő.”

Nos tehát ennyi lettem volna, remélem tudtam segíteni. Ha pedig úgy érzitek, szívesen veszem komment formájában az első próbálkozásokat, és tanácsot, tippet is adok! :) Ne féljetek hozzászólni a témához, a karakter alkotáshoz pedig sok sikert kívánok!

9. Khyira

Egy könyv, amit nő írt

Sarah Maclean - A csábítás kilenc szabálya

" - A szerelem csak kifogás, hogy úgy cselekedjünk, hogy közben nem számolunk a következményekkel - jegyezte meg érzelemmentesen Ralston. - Én mindig azt láttam, hogy a szerelem a fájdalom és a szenvedés előhírnöke. És mint fogalom is több kárt okoz, mint hasznot."

Fülszöveg: Egy igazi lady nem szivarozik, a lovat nem férfi módra üli meg, nem foglalkozik vívással és nem is párbajozik. Ezenkívül nem lő pisztollyal és nem kártyázik férfiklubban. Lady Calpurnia Hartwell mindig betartotta ezeket a szabályokat, de végül is mi értelme volt ennek? Még mindig nincs férjnél és enyhén szólva elégedetlen a helyzetével. De most megfogadta, hogy megszeg minden szabályt és végre élvezni fogja az életet!

De ahhoz például, hogy végigtáncoljon egy bált vagy szenvedélyesen csókolózzon, kell egy megfelelő partner is. Egy olyan férfi, aki mindent tud a szabályszegésről. Például az elbűvölően vonzó Gabriel St. John, Ralston márki, akinek épp olyan rossz a híre, mint amilyen bűnös a mosolya. 

Ha Lady Calpurnia nem vigyáz, akkor éppen a legfontosabb szabályt fogja megszegni: akik az élvezeteket keresik, azoknak soha nem szabad reménytelen szerelemre lobbanniuk.

Nos hát! Majd fél éve szemeztem ezzel a könyvvel. Mikor a szülinapomra a munkahelyemen pénzt kaptam, és könyveket vásároltam, pont nem tudtam már megvenni. Azonban, nem adtam fel, mert tudtam, hogy előbb vagy utóbb az enyém lesz, és lám, így is lett! Nagy reményeket fűztem hozzá, kis tingli-tangli szerelmes történetre gondoltam, vártam és azt hiszem meg is kaptam, nem kevés erotikával fűszerezve. 

Adott a főhősnőnk, aki kissé túlkoros (wtf annyi idős mint én -.-), még mindig hajadon mert sajnos nem túl szép és nem is túl vékony. Túl nagyok a mellei, és mindemellett egészen sok értelem is szorult a fejébe, ez pedig elegendő arra, hogy ne ő legyen a legkelendőbb. Annyira felháborító hogy mennyire borzalmasan bánnak az értelmes nőkkel... na mindegy... 

Szóval adott Calpurnia, aki egy császárnő után kapta a nevét, és adott egy cetli, ami bűnös vágyakat rejt. Persze nem olyan nagy bűnökkel van ez teleírva, csak olyan dolgokkal amik az adott korban épp óriási botrányt váltanának ki. És hogy mi is ez a cetli? Nos főhősnőnk megunja hogy örökké arról beszél mindenki, hogy nem élvezi az életet, és hogy nem vállal kockázatot. Így tehát evidens, hogy bátyja tanácsára felírja azon vágyait, melyekhez eddig sosem volt bátorsága, vagy csak éppen nem élhetett át. És természetesen a lista mivel mással kezdődhetne, ha nem egy szenvedélyes csókkal?
És itt kerül a képbe Ralston, aki nem csak az első csókban fog segíteni a lánynak, hanem akivel egyességet is kötnek. Hogy miről? Nos ajánlom mindenki olvassa el! ;)

A könyv egyébként nagyon nagyon tetszett. Imádtam a karaktereket, és hát régen volt már ilyen, hogy mind a női, mind a férfi karakterért egyformán rajongtam. Jó volt nézni, ahogy formálódnak, hogy ténylegesen végbemegy az a bizonyos jellemfejlődés. Természetesen Ralston testesítette meg a férfit, és bevallom töredelmesen elég sokszor éreztem azt, hogy nekem kell egy ilyen férfi! Biztos hogy bezárnám egy szobába, és soha sehová nem engedném ki! xD És Calpurnia... amilyen kimért volt az elején, annál színesebb lett a végére. Annyira sokat változott, hogy a könyv végén már azt kérdezgettem magamtól, hogy egy ilyen gyönyörű és izgalmas nőt, hogy nem vesznek észre a férfiak?!
Ezen kívül imádtam hogy a könyvben mindig történt valami, hogy nem voltak lassú részek, amiken be lehet aludni. Nagyon jól érzékeltette a kort, és a bálok világát, azt, hogy milyen érzés lehet minden egyes ilyen estélyen egyedül ücsörögni, arra várni, hogy valaki észrevegyen. Imádtam a ruhák leírását, a főhősnőnkre oly jellemző borzalmas darabokat, és a végén említett kéket, amit nagyon nagyon szeretnék egyszer látni. Legalább látni! :)
A könyvet elsősorban 18+ korosztálynak ajánlom, mert vannak benne erotikus jelenetek, bár hozzáteszem messze nem üti meg mondjuk Ward könyveinek szintjét. Minden ilyen jellegű tett szépen, és ízlésesen van leírva, és öröm volt, hogy nem kellett várnom 500 oldalt egy ilyen összeborulásra. Az írónő nem volt kényszeres a "húzzuk el a dolgot" témában, és ezért külön köszönet.

Szóval, ha ki akarsz kapcsolni... ha bírod az ilyen jellegű könyveket, akkor nem lőhetsz mellé ezzel! :)

1. Riri

Egy könyv, ami több mint 500 oldal

On Sai: 

Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Oldalszám: 512
Sorozat: Calderon (2. rész)
Kiadás dátuma: 2013

Fülszöveg: Calderon kapitány élete pokol: a sajtó árulónak hiszi, a nemesi körök megvetik, ráadásul még az űrhajón is próbára teszi türelmét a nőkből álló legénység. 

Calderon el akar jutni a hadgyakorlatra, nehogy merényletet kövessenek el a császár ellen, de áldásos tevékenységének hála a Ferrero Ház a bukás szélén táncol. 

Ami a legbosszantóbb, Taina körül is felbukkan egy jóképű, szőke szamuráj. 

Calderon kénytelen cselekedni, bár nem épp úgy, ahogy mások várják… 

Taina élete is kemény. A nagyapja férjjelölteket válogat, ám a lány megsejti, hogy a szamurájokat nem a keze érdekli, hanem egy érthetetlen politikai játszma. 

Kicsoda ő? Miért irtották ki a család Tivesgei-ágát? 

Barátja vagy gyilkosa a szamuráj, aki a nyomában jár? 

Taina csak két dolgot szeretne: nyugalmat és Calderont. 

A fiatal főnemes és a makacs japán lány összefog a Birodalom megmentéséért. Azonban most Sexert báró az ellenség, aki mindenkinél ügyesebben űzi a Játékot. 

Vajon sikerül megvédeni a császárt a merénylőktől? És önmagukat a császártól? 
De legfőképpen, ki kerül ki győztesen abból a harcból, ahol a szerelmi ötszög tagjai rajtuk kívül egy nemes hölgy, egy szamuráj és egy élő kard? 

A Calderon, avagy hullajelölt kerestetik várva várt folytatása.

Hogyan is találkoztam a könyvvel?

Sci-fi. Sosem ez volt az a műfaj, aminek polcaihoz első körben odamentem volna, ha egy könyvesboltban jártam. Sőt, soha nem is éreztem késztetést, hogy beleolvassak egybe. (A Negyediket kivéve, azt már egy jó ideje el szeretném olvasni, de eddig nem úgy jött ki a lépés. A Star Wars filmeket pedig kiskoromban imádtam, ám ez is más tészta.)  Viszont Calderon kapitány története mindössze egy- vagy kéttized másodperc alatt megfogott. Ennek egyik oka, hogy a könyvet magyar szerző írta, aki nem mellesleg jóval érettebb és tapasztaltabb, mint mondjuk az ikrek naplójának "szülőanyja". A másik az első rész alcíme: avagy hullajelölt kerestetik. Ám a legfőbb: a borító. Aki ismer, tudja, hogy oda és vissza, sőt csigavonalban vagyok Japánért, így elég volt egy pillantás, az a japán kard beleégett a retinámba, és onnantól kezdve nem érdekelt, ki az a faszi, aki tartja, mit csinál, honnan jött, mi a története, csak egyben voltam biztos: nekem ez a könyv kell. (Aztán ebben szerencsére a fentebb felsorolt két másik indok és a fülszöveg is meggyőzött.)
Azonban e műfaj világába igazi zöldfülűként csöppentem bele, fogalmam sem volt, mi hogyan működik, az első néhány szemszögváltásnál csak nagyokat pislogtam, mikor olyan tárgyakról esett szó, amikről életemben nem hallottam, vagy éppen olyan lazán csevegtek más bolygókról és naprendszerekről, ami számomra felfoghatatlannak tűnt. Teljesen más tudni, elviekben mi zajlik egy ilyen könyvben, és saját kezűleg megtapasztalni. Két dologban voltam biztos, mikor az első kötet utolsó mondatát is végigolvastam. Egy: On Sai olyan könnyedséggel kezelte a témát, olyan természetességgel írta le a néha szinte elképzelhetetlennek tűnő tárgyakat és jelenségeket, hogy nem érdekelt a miértjük, a magyarázatuk, egyszerűen csak tudtam, hogy vannak, s végül már számomra is magától értetődővé váltak. A könyv végére pedig egészen biztos voltam benne, hogy én is simán elnavigálnék egy négyszáz fős űrcirkálót, ha arra kerülne a sor. És kettő: kell a folytatás!
Szerencsém volt, mert a könyvnek is kellettem én, csakhogy idő szűkében eddig még nem lehettünk egymáséi. Pedig már a szeptemberben esedékes szülinapomra is ő volt az ajándék tőlem, magamnak.

Calderon rájön, hogy jobb körökben a hazaárulás bocsánatos bűn, ámde az udvariatlanság soha, majd felveszi a kesztyűt - Taina meg a kimonót, komoly felfordulást okozva ezzel a Galaktikában, miközben egy nemes kéri, hogy szólítsák csak Ibrahimnak.

Nem csekély bevezetőmet követően (utólagos bocsánat érte, az elmúlt hetekben nem egészen olyan dolgokról tartottam kiselőadást, ami érdekelt volna. Éljenek a newtoni folyadékok és a Bernoulli-egyenlet!) vesézzük csak ki ezt a könyvet! Mivel On Sai már az első résszel magasra tette a lécet, kicsit tartottam tőle, hogy vajon a második hozni fogja-e azt a színvonalat és hangulatot, amik hozzájárultak ahhoz, hogy beleszeressek a sorozatba.
Nos, sikerült neki, sőt! Akárcsak az előző kötet, ez is három, E/3-ban írt szemszögből lett összerakva: Calderon, Taina és Oregon admirális. Fő- és címszereplőnket, Genius Calderont, azaz Alexandro Ferrerót csak még jobban imádtam, az egyik legjobban megalkotott karakter, akiről valaha is olvastam - magyar írók műveiből pedig magasan viszi a pálmát. Tegyük félre a tényt, hogy milyen marha jól néz ki, mennyire szexi, izmos, jóképű, stb., mert ezeken túl van az a plusz, ami akaratlanul is megfog benne. Főnemesi származását katonai pályája ellenére sem tudja levetkőzni, tele van önbizalommal, eleganciával, leheletnyi sznobizmussal, emellett pedig olyan humorral operál, hogy az hihetetlen. A gondolkodásmódja, az életfelfogása és a beszólásai rengeteg vidám percet okoztak olvasás közben - amit valamiért sem a velem egy buszon utazók, sem a kémia előadóm nem értékelt. Szomorú. Ráadásul elképesztően jó stratéga, bárkit képes manipulálni, úgy forgatni a szavakat, hogy mindig számára előnyös pozícióba kerüljön, mindeközben, legyen bármilyen rizikós is a helyzet, végig megőrzi hidegvérét, míg körülötte tombol a káosz, ő mosolyogva és kényelmesen hátradőlve sütkérezik benne. Minden elismerésem az írónőé, egyrészt mert nagyon eltalálta a férfi alakját, másrészt pedig mert az egész lénye annyira komplex, úgy játssza a Játékot, hogy ahhoz rengeteg befektetett idő és energia kellett, minden megmozdulását alaposan át kellett gondolni. És ez tökéletesre sikerült.

Calderonról nem lehet úgy beszélni, hogy ne ejtsünk szót Zorachról, hiszen ahol a férfi van, ott a kardja is - a fülszövegben említett szerelmi ötszög leglelkesebb tagja. Zorach az első rész végén már szerephez jutott, itt azonban az ébredésének köszönhetően beleláthattunk a nemesség kardjainak világába. Mindig is imádtam az olyan történeteket, amiknek egy fegyver is aktív részese, itt pedig ezeknek a lényeknek tényleg lelkük van, élnek, a szó maga különös értelmezésében. Gyakorlatilag Calderon után a kedvenc szereplőmmé vált, méghozzá nagyon rövid idő alatt. Ők ketten teljesen különbözőek, egyformán próbálják irányítani a másikat, ám míg a forgató hűvös és fegyelmezett, ez Zorachra egyáltalán nem jellemző, megy a saját feje után, azt teszi, ami neki tetszik, és ha ő éppen Tainát akarja, akkor Tainát veszi célba - Calderon minden tiltakozása és önmegtartóztatása ellenére. Különleges, erős párost alkotnak, ugyanakkor nagyon szórakoztatóak is, főleg, mikor főnemes kapitányunk éppen próbálja megnevelni fegyverét.

"- Hogyan képzeled el a kardot, fiam? Ez is befolyásolja a kapcsolatot. Én az apám szellemének, más totemnek, szent hangnak, vagy épp a szeretett nőnek. Neked micsoda?
Szent hang? Nagyapa szelleme? Calderon magában káromkodott, de aztán feszengve kinyögte:
 - Egy kölyökkutya."   "A lány beviharzott a mosdóba, Calderon megkönnyebbült. Akkor vette észre, hogy a kard kíváncsian figyeli.  - Megtennéd, hogy nem zavarsz? Én is hagytalak csajozni - sóhajtott fel Calderon. - Aludj már! A kard derűsen füttyentett, majd újra elszunnyadt."
És ahol Calderon és Zorach összekülönböznek, majd összefognak, ott mindig megjelenik Taina, teljes nevén Tainasa Mamamoto Tivesgei. Az első résszel ellentétben Taina itt már egy külön cselekményszálat kap, a saját harcát kell vívnia, amiben nem számíthat segítségre, csak magára van utalva. A japán lányt már csak a származása miatt is elsőre megkedveltem, azonban sokkal több ő egy törékenynek látszó nőnél, igazán remek karakter, aki kiáll magáért, sajátos stílusban űzi a Játékot és méltó párja Calderonnak. Ott van benne a tradicionális japán, a fegyelmezett katona, a szenvedélyre vágyó nő, a félelmet nem ismerő harcos, ezek pedig vegyítve egy remek, szerethető karaktert adnak.
Calderon és közte izzik a levegő, még ha próbálnak nem tudomást venni a másikról, akkor is feszül köztük egy különleges kapocs, ami jóval több annál, mint hogy Zorach a lányt választotta Hordozójának, vagy hogy gyengéd érzelmeket táplálnak egymás iránt. A kapcsolatuk alapja az a feltétlen bizalom, ami vészhelyzetekben mindig megmutatkozik, szavak nélkül is értik egymást, hiába vannak épp fasírtba. És nem elhanyagolható dolog az sem, hogy Oregon admirális is shippeli őket, amolyan jóságos nagyapaként terelgeti a fiatalokat az útjukon, miközben azon is mesterkedik, hogy a páros közelebb kerüljön egymáshoz. Hiába írtak a fülszövegben szerelmi ötszöget, akik olvasták az első részt, már tudják, hogy erről szó sem lehet, egyszerűen ezek ketten túl büszkék ahhoz, hogy felvállalják az érzelmeiket. Viszont pont ezért éri meg 512 oldalon keresztül szurkolni nekik. Könyves párokat tekintve ők nálam toronymagasan vernek nagyon sokakat, a Top5-ben biztosan benne vannak.

A mellékszereplők fergetegesek voltak. A Békanyál lakói egyszerűen zseniálisan kidolgozott karakterek, mindegyikük más és más, egy csapat öntörvényű veterán katona, tudós, mindegyikük nő, valamint ott van még négy lázongó kamasz is. A kapcsolatuk Calderonnal nagyon szépen fel lett építve, és imádtam, ahogy megtanultak együtt dolgozni, majd egy ütős és halálos csapattá kovácsolódtak össze. Ha pedig főnemesi vizekre kalandozunk, ott a Ferrero Házat kell kiemelni, annak is két tagját, Eternót és Matteót. Mindketten zseniálisak, az első perctől kezdve csak imádni lehet őket, családjukhoz méltóan első osztályú manipulátorok, Eternót figyelve pedig elég szembetűnő, hogy Calderon nem esett messze a fájától. A Ferrerók többsége humorral operál, zseniális a virágnyelvben - ó, ha én is így tudnék beszélni -, kemény helyzetben mindig tudják, mi a teendő, higgadtságukat sosem vesztik el. Igen, oda meg vissza vagyok a Ferrerókért! :D Nagyon kedvelt szereplő volt még Ibrahim, azonban sajnos róla nem lehet úgy írni, hogy ne spoilerezzek le mindent. Zseniális és kész!

"Egyszer minden dal véget ér.

És utána jöhet a pálinka."

Maga a történet sok szálon fut, a Ferrerók taktikái miatt sokszor csak későn döbbenünk rá egy-egy cselekedet igazi hátterére, vagy egy idő után egy tett teljesen új értelmet nyer. Sokkal több mindenbe nyerhetünk bepillantást, a Galaktika felépítésébe, a kényes politikai helyzetbe, a főnemesi házak életébe. Kapunk néhány darabot a múltból, a szereplőkéből és egy olyan világéból is, ami valójában a mi jelenünk. A nagy Házak ármánykodása lebilincselő izgalmakat nyújt, ők nem félnek a haláltól, élvezik az életveszélyt, nem rettennek meg, mikor egy hadgyakorlat véres felségárulásba torkollik. Mindezt megspékeli a szerelmi szál, valamint a rengeteg csavar, amit az írónő bevetett az olvasók lelke és idegrendszere ellen. Mindig történik valami váratlan, valami, amire nem lehetett számítani, és mikor már épp fellélegeznénk, osztódnak, hogy még nagyobb csapást mérhessenek. Ez pedig csak még zseniálisabbá teszi a politikai harcot és a néha jelentkező csatákat. Verte az első könyvet. Magasan. És imádtam!

Ez az a könyv, amit bátran ajánlok bárkinek, nemtől és kortól függetlenül - bár az erotikusabb jelenetek miatt egy tizenhatos karikát rádobnék, de ez soha nem rettent vissza senkit -, sci-fi rajongóknak és olyanoknak, akik még nem igazán találkoztak ezzel a műfajjal. Ha mindent le akarnék írni, amit szerettam benne, tele lenne az értékelés spoilerekkel, úgyhogy csak annyit mondok, kezdjétek el ezt a sorozatot! Szuper könyv, remek történet, elképesztő stílus, sokszínű karakterek. Kell ennél több? (Ó, igen, vannak benne divattippek is! Mert felségáruláshoz bricsesz dukál!)

38. Leona

Egy könyv, ami megríkatott...

Drága olvasók!

Mint ahogy azt láthatjátok, én vagyok az egyetlen olyan gonosz, huncut személy akinek nincsen listája, ami persze nem azt jelenti, hogy nincsen egy egész könyv-armada a fejemben, csupán olvasás után szeretem eldönteni, hogy melyik kategóriába sorolom őket. A listanélküliség előnyét mutatja a Csillagainkban a hiba, amit a harmincnyolcadik pontba soroltam (míg amíg vezettem listát) és mire véget értem a könyvnek, rá kellett döbbennem, hogy egy könnycseppet sem sikerült elhullajtanom. Tehát, ha pontosabban akarjuk megadni a címet, valami ilyesmi lenne: Egy könyv, ami nem ríkatta meg azt az elvetemült kőszívű Leonát ...nos, az nem lett volna jó önreklám. Ebből a hibámból tanulva így felhagyok a listázás, vagy a sorrend követésének gondolatával, és belevetem magam mindenbe, ami csak a kezem ügyébe kerül. Jó olvasást a kritikához!:)

 Gondolom senkinek sem kell bemutatnom ezt a könyvet, vagy a hozzá szorosan kapcsolódó filmet...Kivéve persze, ha a kedves olvasó egy szikla alatt élt eddig, és a barlangjába éppen most kötötte be az internetet. Nos, mivel nekem minden olvasó számít, ezért mégis megkísérelném lepötyögni nektek a történetet nagy vonalakban (a lehető legspoilermentesebb szóhasználatomat elővéve).
 A tizenhat éves Hazel Grace Lancaster a tüdőrák IV. stádiumában van, de egy csodagyógyszer meghosszabbítja az életét. Míg ő tengeti a nyomasztó, Amerika következő toppmodelljei nézésével töltött, és a halálról elmélkedős napjait, az orvosa és az édesanyja közös parancsára Hazel eljár a támaszcsoportba, "Jézus szó szerinti szívébe", ahol találkozik a csodás, elbűvölő Augustus Watersszel, akinek rendkívül jó érzéke van a metaforákhoz...innen valószínű mindenki sejtheti, hogy mi következik.
Először a filmmel találkoztam és az teljesen elvarázsolt. A színészpárosunk csodálatosan alakított, míg a film feléig a gyönyörű szerelemtől támadt sírhatnékunk, a vége fele a tragikus vég miatt. Az egész moziterem, a húgommal együtt (aki aztán nem adja könnyen a könnyeit) zokogott, de megállás nélkül. El sem hittem, hogy ilyen lehetséges, megkockáztatom, hogy a Titanic szomjazó egerei ez alkalommal úszkáltak a Csillagainkban a hiba alatt a krokodil könnyeimtől. A könyvtől pedig ezek után egy hetes depressziót vártam, egy olyan fajtát amikor már elfogyott az összes kisírni való könnyem, és Tom Odelltől az Another Loveot éneklem reggel és este... Igaz, az Another Lovera rákaptam, de megríkatnia nem sikerült. Elgondolkodtatnia annál inkább.

Amíg olvastam, rájöttem, hogy mennyire más irányból is közelítette meg a film és a könyv ugyanazt a történetet. Míg a film a szerelemről és annak a két csodálatos embernek a kicsi végtelenjéről szólt (na meg persze meg akart ríkatni) addig a könyv inkább a betegségre koncentrált, amikor a fiatal lány tudatában van annak, hogy meg fog halni. Várja az utolsó jó napját, ha jobban érzi magát, eszébe jut, hogy talán nem lesz még egy. A könyv Hazel Grace és Augustus rendkívül koraérett gondolkodásáról, és látásmódjáról szól, és egyáltalán nem szándéka megríkatni. Hogy kinek melyik nyerte el a tetszését jobban, azt mindenkire rábízom, én ezúttal a könyvre koncentrálnék rá... Maga a téma igazán nehezen emészthető, mégis a humora, a stílusa és a karakterek miatt be tudtam falni egy nap alatt. A párbeszédek a lehető legmaibb nyelvezetűen íródtak (gondolok itt az értem helyett a vágom-ra) ami néha zavaró volt, mert olyan hatást keltett, mintha egy blogot olvasnék, de emellett közelebb is éreztem magamhoz. Akár ezeket a szavakat én is mondhattam volna...akár én is lehetnék ebben a helyzetben. Nagyon át tudtam érezni a helyzetét. Hazel gondolatai a halálról, a küzdelemről és a sablonszövegekről nagyon érdekes volt, és elgondolkodtatott. Sose gondoltam volna, hogy hülyeség lenne az, hogy: "Bátran harcolt a rák ellen...", de ahogy Hazel elmagyarázta (a rák a lényük része, maga ellen pedig az ember nem harcol, így a kijelentés teljes hülyeség) teljesen világos lett, egy teljesen más oldalát láttam meg a világnak, amit hála az Égnek nem ismertem (remélhetőleg nem is fogok).

 Maguk a karakterek rendkívül szerethetőek és itt nem csak a főszereplőpárosunkra gondolok, hanem a szülőkre. Nem kevés szeretet, lelki erő kell hozzá, hogy jókedvűen, lelkesen és pozitívan állj hozzá egy olyan betegséghez, amiből a lányod valószínűleg nem fog kigyógyulni csak azért, hogy egy kis életet vigyél be a mindennapjaiba. Imádtam Hazel anyukáját, azt az erőt és kisugárzást, az apukáját a kitartásáért...Főhősnőnk szintén szuper, bár engem annyira nagyon nem ragadott meg a karaktere. Természetesen egy ilyen helyzetben nem mentheti meg a világot, nem szónokolhat, vagy hasonlók. Nem tűrte a fájdalmat mosolyogva, mint a nagy rákos példaképek. Úgy viselkedett mint egy átlagos ember. A haldoklás maga alá gyűrte (ahogy bármely más embert is maga alá temetne) és Augustus megjelenéséig egy fikarcnyi örömöt sem olvashatunk a szemszögéből, ami megint csak rendben van. A bajom főleg az átlagossal van. Hazel okos, csinos, jó humorú, tinédzser, és beteg...ennyit gondol magáról, hogy ennyiben áll a személyisége, és ha Augustus nem

jött volna be a képbe, akkor nem is láttunk volna meg többet. Apropó Augustus... Tudjuk róla, hogy jóképű, kedves, udvarias, okos, nagy dumás, szereti a Gerillaháborút, hősi életet akar élni és hősi módon meghalni...meg persze a gyilkost a fogai közé szorítani (kinek nem ez a kedvenc elfoglaltsága?). Kifejezetten tehetséges a flörtölésben, szerintem indíthatott volna egy kurzust "Hogyan csábítsunk el csinos lányokat röpke egy óra alatt?" néven, simán megélt volna belőle az egész család. A történetben azonban nem csak a szerelmi szálat jelenti, hanem felvet egy igen érdekes kérdést, amire elég nagy hangsúly kerül. Még az elején megkérdezi tőle a támaszcsoport vezetője, hogy mitől fél igazán, és ő azt feleli: a feledéstől. Újra és újra előkerül ez a kérdés, míg nem Hazel is állást foglal: Nem számít, hogy világhírű vagy, hogy mennyien fognak rád emlékezni, az a pár ember fontos, akik örök életükre emlékezetükbe véstek és örökké szeretni fognak, és ehhez nem kell az egész világ. (Személy szerint teljesen egyetértek Hazellel.)

 Szerettem a szerelmi szálat is...hogy főhősnőnk nem egyből szeretett bele, ez a kapcsolat is, mint minden más, rendesen elő volt készítve és sokáig nem azért nem jártak, mert Hazel a saját elmondása szerint egy időzített bomba, hanem mert egyszerűen túl mesterkéltnek látta Augustust, és kényszerérzése volt az utazás miatt. Nem akarta megcsókolni, és először kényelmetlennek érezte megölelni. Sokkal valósághűbb, mint egy első látásra dolog.  És hogy a végén miért nem sírtam, amikor ennyire agyon dicsértem a könyvet? Őszintén nem tudom. Talán azért, mert számítottam rá, vagy a túlságosan tárgyilagos írásmód tette... Összefoglalva egy nagyon jó könyv, nagyon jó történet (bár mégsem került be a legmeghatározóbb könyvélményeim csoportjába) nagyon jó gondolatok, sok-sok elmélkedés és Another Love egy cseppnyi könny nélkül. Ajánlom fiúnak (sok fiú ismerősömnek nagyon tetszett), lánynak, nőnek, férfinak és a macskáknak is...az én cirmosom olyan jót aludt rajta! 

6. Khyira

Egy könyv, amit egy 30. év alatti író írt

Leiner Laura - Késtél

"– Na, ki a dögös? – állt meg mellettünk Márk, a Gotye produkcióhoz választott ruhában. 

Körtével felvont szemöldökkel néztünk végig rajta. 

– Szerintem Ian Somerhalder – adtam meg a választ a kérdésre. 

– Megan Fox – mondta el Körte a saját véleményét, és mindketten otthagytuk a ledöbbent Márkot, mert Körte a színpad felé indult, én pedig visszaültem a backstage-be. 

– Na ne már! Dögösebb vagyok, mint az a Somer…hal…Na, szóval az! – hőbörgött Márk […]."

Oké, bevallom töredelmesen, sorban akartam haladni a könyvekkel, és igyekszem is majd tartani, azonban apróbb problémáim adódtak. Kezdve azzal, hogy az általam választott könyvet az egyiket sehol nem találom letölthető formában, majd folytatva azzal, hogy a másik, csak márciusban jelenik meg. :( 

Így hát maradtam annál a megoldásnál, hogy a következő az a könyv lesz, amit meg tudok szerezni, és ez épp Laura könyve lett. 

Nos, tudom sokan fognak elítélni miatta, de nekem tetszett a Szent Johanna Gimi. Oké, sokat húzta, vonta... és a karaktereket lehetett volna jobban kidolgozni és még számos hibát az írónő szemére vethetnénk, azonban az én lelkemnek ettől függetlenül jót tett a sorozata. Nem kellett gondolkodnom, az agyamat lazán kikapcsolhattam órákra, és olyan jóleső volt ez a fajta pihenés, hogy tényleg azt kívánom másoknak is, hogy találjanak maguknak olyan könyvet, ami ezt hozza az életükbe. 

Ezek után, na meg azután, hogy az eddig még megjelent könyveit mennyire lehúzták nem vártam túl sokat. Jó, féltem! Azonban.... 

Esküszöm nem akartam gyorsan olvasni, de reggel 8-kor elkezdtem a könyvet és délután 3-kor becsuktam. Kiolvasva... 

Olyan szinten beszippantott, magával ragadott, megmosolyogtatott hogy régen volt már ennyire könnyed olvasmányom. Tudom, nem az én korosztályomnak íródott, azonban egyszerűen imádtam. Kedves volt, a mindennapi gondjaimat feledtette velem, és tényleg voltak olyan jelenetek benne, amiken már-már hangosan röhögtem. :) 

A neveket imádtam, mind az együttes, mind a menedzser Körte személyében, és nem csak a nevüket, hanem magát azt a jellemet is, és tulajdonságokat amiket képviselnek. Hozzáteszem, a szimpátiám lehet azért volt ekkora, mert belegondolva engem is Körték vesznek körül, na meg olyan emberek, akik simán megállnák a helyüket a Fogd Be Aszád tagjaiként. :D 

A történet egyébként Bexiről szól, akinek anno volt egy Késtél-Geri fiúja. A srác nem volt épp pontos típus, és kapcsolatuk ideje alatt a lánynak többször is kellemetlen perceket okozott. Ja és ha mindez nem lenne elég, nem csak a késés pillanatai kötötték össze őket, hanem egy együttes is, melynek mindketten a tagjai voltak. Egy ilyen szerencsétlen véletlennek köszönhetően, na meg annak, hogy a lányba szorult némi humorérzék megszületett egy dal, ami minő véletlen a Késtél címet kapta, na meg Bexi a jó pár facebook megosztást. Körte itt ismerte meg, és kukázta ki a tömegből. Amúgy unalmas Beki nevét Bexire cserélte, és a lány üstökösként robbant a popzene színterére. Ez persze elég volt arra, hogy Késtél-Geri besértődjön, mert nem őt fedezték fel, és hogy kitörölje a lányt nem csak az életéből hanem mindenhonnan. 

Szóval főhősnőnk csalódva a szerelemben fellépésekkel telve éli mindennapjait, míg Körte elő nem áll az új tervével. Vagyis az átkeresztelt X-faktorban lesz ő bizony az egyik döntős partnere. Persze ez a "márnememlékszemavezetéknevére" Márk, aki helyes, megszállottan kergeti a hírnevet, amúgy jó énekes és egy kissé egoista... beképzelt.. tuskó... stb. és persze mindenki vágya és álma. 

Na igen... 

Mikor olvastam róla egy nagyon kedves ismerősöm jutott eszembe, és ahogy az oldalak pörögtek, én egyre jobban rá ismertem. Na nem a "negatív" tulajdonságok miatt, hanem azért, amit az a bizonyos álarc rejt. :) És igen, talán elmondhatom, hogy hálás vagyok a barátságáért... na meg azért is, mert Laura most szerintem egészen jól ábrázolta a szereplőket, a jellemfejlődést és a kiábrándulás folyamatát, azt hogy mennyi munkával járhat megnyerni egy tehetségkutatót, vagy épp mennyire stresszes lehet egy ilyen műsor, ahol nem csak az álmaidról van szó, hanem az életedről. Hogy végre felfedeztem valami pluszt a karakterekben, hogy igen, életszagúra sikeredett és tényleg kívánok mindenkinek egy Márkot, mert jó dolog ez ám, még akkor is, ha mindenki tudja, hogy a két szereplő közötti ellentét a végén hová is vezet. ;) 

Szóval nem spoilerezek jobban, igazából nem is lehetne, mert ez még csak a sorozat első kötete, viszont várom a folytatást. Tényleg várom! 

Hajrá Laura! :)