Egy könyv, amiből film is készült
Markus Zusak - A könyvtolvaj
"Az emberek egy nap színét csak az elején és a végén figyelik meg, de számomra teljesen világos, hogy egy nap árnyalatok és intonációk sokaságán megy át minden elmúló pillanatban. Egyetlen óra különböző színek ezreiből állhat. Viaszsárgákból, felhők köpte kékekből. Bársonyos sötétségekből. Az én munkámban fontos, hogy figyeljünk rájuk..."
Azt hiszem életem legjobb döntése volt, hogy ezt a könyvet beválasztottam az elolvasandó könyvek közé. Valahogy mindig is rettegtem a háborús történetektől, hiszen nem éppen a legkönnyedebb olvasmány szerintem egy ilyen témáról szóló elbeszélés.
És jelen pillanatban nem igazán tudok mit mondani...
Egyszerűen annyira magával ragadott és beszippantott a könyv, hogy a fejemben millió gondolat kering és úgy érzem képtelen vagyok megosztani másokkal.
Először is beszéljünk egy kicsit magáról a történetről.
Igazán egyedi vezetése van a könyvnek, már maga az is felkeltette a figyelmemet, hogy az egész történetet a Halál meséli el, és rajta keresztül ismerjük meg a szereplőket. Ha ez nem lenne eléggé különös, szokatlan, ami még jobban odavonzza a figyelmünket, az a sok plusz információ, melyet a Halál, mint mesélő bele-beleszúr az egész történetbe. Többször is találkozhatunk kiemelt kis megjegyzésekkel, mintha csak egy post-it - et látnánk a lapokra felragasztva valami olyan mondanivalóval, ami egyébként nem kapott volna helyet az épp adott, aktuális szakaszban. A könyv egyébként több főfejezetre oszlik, amelyek több címmel ellátott kis alfejezetre tagoltak. Mindegyik egy apró kis részletet mesél el a Könyvtolvajunk életéből.
Természetesen maga a cím nem csak az ellopott könyvekre utal, de ez majd természetesen kiderül ha elolvassátok. :)
"A lépcső mellett a falon fenségesen virítottak az ügyetlenül odapingált szavak, csúnyák, gyerekesek és kedvesek. Nézték, ahogy a rejtőzködő zsidó és as kislány alszik: a lány keze a fiú vállán.
Lélegeztek.
Német és zsidó tüdő. "
Történetünk Liesel Memingerről szól, aki egy 9 éves német kislány. Apja meghalt, anyja pedig kénytelen nevelőszülőkhöz adni, mivel a rendőrség üldözi. Nevelőszülőkhöz utazása során elveszíti az öccsét, aki megfullad a vonat vagonjában, így utazásokat kénytelenek megszakítani, hogy egy névtelen kisvárosban eltemessék a fiút. A kislány ekkor lop először könyvet, melyet ekkor még csak azért vesz magához, hogy ezáltal a testvérére örökké emlékezhessen. A nevelőszülőknél kissé nehezen nyílik meg, hiszen immár teljesen új életet kell élnie, azonban a kezdeti nehézségeken átlépve mindennél erősebb köteléket alakít ki a nevelő apjával, és a kettejük közötti összetartás, a könyvek szeretete lesz az, ami átsegíti a kislányt a háborún és a körülötte zajló nehézségeken.
"Egy definíció melyet nem találtok meg a szótárban.
Nem elmenni: A bizalom és szeretet aktusa, amit a gyerekek szinte mindig megértenek."
Liesel lassan megszereti a nevelőszüleit, valamit összebarátkozik Rudyval a szomszéd fiúval, akinek rengeteg testvére van, és aki hasonlóan nehéz körülmények között tengeti napjait. Megfigyelhetjük mik azok, amiken a gyerekeknek át kell menniük egy ilyen szituációban, a szegénységet, ami arra kényszerít szinte mindenkit hogy ha kell, akkor lopással szerezzen élelmet. Közben megismerjük a kislány szomszédait, a gazdag réteget, és azt is, hogy milyen érzés lehet németnek lenni úgy, hogy közben egyáltalán nem vallod Hitler elveit. Engem személy szerint ledöbbentett az a kényszer, amit mindenki alkalmazott önmagán csak azért, hogy ne érje őket atrocitás. Félelmetes lehetett egy olyan helyzet, egy olyan társadalom részeseként, rettegve élni, ahol a mindenki számára elfogadott eszmék között a tiéd egyáltalán nem illik a többihez. Nem tudom, hogy én adott helyzetben hogyan reagáltam volna... hogyan bírtam volna a nemtetszésemet magamban tartani, hiszen hiszek abban, hogy egyenlőek vagyunk, hogy az ember ember, nemtől, bőrszíntől vagy épp szexuális beállítottságtól függetlenül. Nem gondolom, hogy bárki is rosszabb lenne ezért vagy azért, és azt pláne nem hiszem, hogy ezek olyan bűnök lennének, melyek miatt milliókat kell tömegsírba küldeni.
És mikor ezeket a sorokat írom, akarva-akaratlanul is eszembe jut az a játék, melyet tárgyalástechnikán milliószor el kellett játszanunk. Tudjátok, mikor mindenki kap egy embert és azzá válik. Lehet, hogy te épp Kis Pista leszel, aki 32 éves, ereje teljében lévő orvos. És jön a világvége, és neked magaddal kell vinned még 11 társadat, akikről hasonlóan csak ennyit tudsz. Na jó, kicsit később talán többet is. Mondjuk hogy Kis Pista terméketlen, tehát arra már nem megfelelő, hogy hozzásegítse az emberiséget a fajfenntartáshoz. Magaddal vinnéd? Megmentenéd az életét, vagy valami miatt rögtön halálra ítélnéd?
Nos pont ezt érzem mikor a náci Németország az eszembe jut. Annyi különbséggel, hogy itt nem volt tárgyalás azzal kapcsolatban, hogy lelőjenek - e mert mondjuk te hagytad volna élni a zsidó embert, akinek a kétkezi munkája például megjavította volna a tetődet. Itt abban az időben nem volt elfogadás, és ha egy kicsit is úgy gondoltad, hogy a másik nem érdemli meg sem a fájdalmat, sem azt, hogy embertelenül bánjanak vele, téged is halálra ítéltek volna. Mert egy ilyen viselkedés lerombolja az eszmét, a társadalmat, és megdönti a hatalmat.
De térjünk inkább vissza a történetünkhöz.
"Képzeljétek el, hogy mosolyognotok kell, miután kaptatok egy pofont. Aztán képzeljétek el, hogy ezt kell csinálnotok napi 24 órában. Mert ilyen az, mikor az ember egy zsidót rejteget... "
Lieselékhez az egyik éjjel egy zsidó fiú érkezik, aki fontos részét fogja képezni a kislány életének. A férfi szökésben van, és több hónapot fog eltölteni a pincében. Kettejük kapcsolata lassan indul, Liesel nehezen engedi a férfit a bizalmában, aztán mikor az megbetegszik minden nap az ágya mellett van, és egy-egy ajándékot hoz neki, hogy felébredjen. Egyszer még egy felhőt is lop. Ezek azok a pillanatok, mikor kettejük között egy olyan barátság alakul ki, amire az embernek mindig is törekednie kellene az életében. Max fantasztikus ember, és testvérként tekint a lányra, így hát mikor eljön annak a születésnapja, egy saját kézzel írt könyvvel ajándékozza meg a kislányt.
Eközben Liesel folyamatosan könyveket lop, na meg ételt, hála Rudynak, aki mindig mindenbe magával rángatja a kislányt. Itt találkozhatunk először a szerelemmel, hiszen Rudy mindennél jobban szereti a lányt, és az érzés akármennyire is ijesztő, kölcsönös. Azonban szerelmük nem bontakozhat ki, hiszen nincs rá lehetőségük.
"- Kapok egy csókot Saumenson? - kérdezte.
A levegő gyönyörű, pazar, émelyítő hideg volt, nem is beszélve a lábujjaitól a csípőjéig egyre sűrűsödő víz okozta konkrét fájdalomról.
Kapok egy csókot?
Kapok egy csókot?
Szegyén Rudy.
Nem érdemelte meg, hogy úgy haljon meg ahogy meghalt...
Elvinni egy olyan fiút, mint Rudy, sok szempontból rablás - mennyi élet és mennyi minden amiért élni lehet - de valami okból biztos vagyok benne, hogy szerette volna látni az ijesztő köveket és az ég duzzadását azon az éjszakán, mamikor meghalt.
... mosolygott volna, ha megpillantja a könyvtolvajt négykézláb élettelen teste mellett. Boldog lett volna, ha látja ahogy csókolja poros, bomba zúzta ajkát.
Igen, tudom.
Sötéten lüktető szívem sötétségében tudom.
Nagyon szerette volna.
Értitek?
Még a halálnak is van szíve!!! "
A könyv végén arról olvashatunk, hogy bombatámadás éri az aprócska várost, és hogy Liesel hogyan is éli mindezt túl, úgy hogy közben elhagyja a naplóját, melynek címe a Könyvtolvaj. És bár tudom, hogy mindenki kíváncsi arra, hogy ki hogy éli túl a háborút, azonban én most a könyvvel kapcsolatos írásomat itt befejezem. Olvassátok el ti magatok! :)
Mindenesetre az elmúlt éveim legjobban felzaklató könyve volt, amin lépten-nyomon elbőgtem magam, holott nem igazán szoktam a könyveken elérzékenyülni. Csak saját felelősségre mindenkinek, és sok zsepivel!
Én kötelező olvasmánnyá tenném, lehet hogy többen szeretnék a kötelező olvasmányokat! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése