1. Riri

Egy könyv, ami több mint 500 oldal

On Sai: 

Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Oldalszám: 512
Sorozat: Calderon (2. rész)
Kiadás dátuma: 2013

Fülszöveg: Calderon kapitány élete pokol: a sajtó árulónak hiszi, a nemesi körök megvetik, ráadásul még az űrhajón is próbára teszi türelmét a nőkből álló legénység. 

Calderon el akar jutni a hadgyakorlatra, nehogy merényletet kövessenek el a császár ellen, de áldásos tevékenységének hála a Ferrero Ház a bukás szélén táncol. 

Ami a legbosszantóbb, Taina körül is felbukkan egy jóképű, szőke szamuráj. 

Calderon kénytelen cselekedni, bár nem épp úgy, ahogy mások várják… 

Taina élete is kemény. A nagyapja férjjelölteket válogat, ám a lány megsejti, hogy a szamurájokat nem a keze érdekli, hanem egy érthetetlen politikai játszma. 

Kicsoda ő? Miért irtották ki a család Tivesgei-ágát? 

Barátja vagy gyilkosa a szamuráj, aki a nyomában jár? 

Taina csak két dolgot szeretne: nyugalmat és Calderont. 

A fiatal főnemes és a makacs japán lány összefog a Birodalom megmentéséért. Azonban most Sexert báró az ellenség, aki mindenkinél ügyesebben űzi a Játékot. 

Vajon sikerül megvédeni a császárt a merénylőktől? És önmagukat a császártól? 
De legfőképpen, ki kerül ki győztesen abból a harcból, ahol a szerelmi ötszög tagjai rajtuk kívül egy nemes hölgy, egy szamuráj és egy élő kard? 

A Calderon, avagy hullajelölt kerestetik várva várt folytatása.

Hogyan is találkoztam a könyvvel?

Sci-fi. Sosem ez volt az a műfaj, aminek polcaihoz első körben odamentem volna, ha egy könyvesboltban jártam. Sőt, soha nem is éreztem késztetést, hogy beleolvassak egybe. (A Negyediket kivéve, azt már egy jó ideje el szeretném olvasni, de eddig nem úgy jött ki a lépés. A Star Wars filmeket pedig kiskoromban imádtam, ám ez is más tészta.)  Viszont Calderon kapitány története mindössze egy- vagy kéttized másodperc alatt megfogott. Ennek egyik oka, hogy a könyvet magyar szerző írta, aki nem mellesleg jóval érettebb és tapasztaltabb, mint mondjuk az ikrek naplójának "szülőanyja". A másik az első rész alcíme: avagy hullajelölt kerestetik. Ám a legfőbb: a borító. Aki ismer, tudja, hogy oda és vissza, sőt csigavonalban vagyok Japánért, így elég volt egy pillantás, az a japán kard beleégett a retinámba, és onnantól kezdve nem érdekelt, ki az a faszi, aki tartja, mit csinál, honnan jött, mi a története, csak egyben voltam biztos: nekem ez a könyv kell. (Aztán ebben szerencsére a fentebb felsorolt két másik indok és a fülszöveg is meggyőzött.)
Azonban e műfaj világába igazi zöldfülűként csöppentem bele, fogalmam sem volt, mi hogyan működik, az első néhány szemszögváltásnál csak nagyokat pislogtam, mikor olyan tárgyakról esett szó, amikről életemben nem hallottam, vagy éppen olyan lazán csevegtek más bolygókról és naprendszerekről, ami számomra felfoghatatlannak tűnt. Teljesen más tudni, elviekben mi zajlik egy ilyen könyvben, és saját kezűleg megtapasztalni. Két dologban voltam biztos, mikor az első kötet utolsó mondatát is végigolvastam. Egy: On Sai olyan könnyedséggel kezelte a témát, olyan természetességgel írta le a néha szinte elképzelhetetlennek tűnő tárgyakat és jelenségeket, hogy nem érdekelt a miértjük, a magyarázatuk, egyszerűen csak tudtam, hogy vannak, s végül már számomra is magától értetődővé váltak. A könyv végére pedig egészen biztos voltam benne, hogy én is simán elnavigálnék egy négyszáz fős űrcirkálót, ha arra kerülne a sor. És kettő: kell a folytatás!
Szerencsém volt, mert a könyvnek is kellettem én, csakhogy idő szűkében eddig még nem lehettünk egymáséi. Pedig már a szeptemberben esedékes szülinapomra is ő volt az ajándék tőlem, magamnak.

Calderon rájön, hogy jobb körökben a hazaárulás bocsánatos bűn, ámde az udvariatlanság soha, majd felveszi a kesztyűt - Taina meg a kimonót, komoly felfordulást okozva ezzel a Galaktikában, miközben egy nemes kéri, hogy szólítsák csak Ibrahimnak.

Nem csekély bevezetőmet követően (utólagos bocsánat érte, az elmúlt hetekben nem egészen olyan dolgokról tartottam kiselőadást, ami érdekelt volna. Éljenek a newtoni folyadékok és a Bernoulli-egyenlet!) vesézzük csak ki ezt a könyvet! Mivel On Sai már az első résszel magasra tette a lécet, kicsit tartottam tőle, hogy vajon a második hozni fogja-e azt a színvonalat és hangulatot, amik hozzájárultak ahhoz, hogy beleszeressek a sorozatba.
Nos, sikerült neki, sőt! Akárcsak az előző kötet, ez is három, E/3-ban írt szemszögből lett összerakva: Calderon, Taina és Oregon admirális. Fő- és címszereplőnket, Genius Calderont, azaz Alexandro Ferrerót csak még jobban imádtam, az egyik legjobban megalkotott karakter, akiről valaha is olvastam - magyar írók műveiből pedig magasan viszi a pálmát. Tegyük félre a tényt, hogy milyen marha jól néz ki, mennyire szexi, izmos, jóképű, stb., mert ezeken túl van az a plusz, ami akaratlanul is megfog benne. Főnemesi származását katonai pályája ellenére sem tudja levetkőzni, tele van önbizalommal, eleganciával, leheletnyi sznobizmussal, emellett pedig olyan humorral operál, hogy az hihetetlen. A gondolkodásmódja, az életfelfogása és a beszólásai rengeteg vidám percet okoztak olvasás közben - amit valamiért sem a velem egy buszon utazók, sem a kémia előadóm nem értékelt. Szomorú. Ráadásul elképesztően jó stratéga, bárkit képes manipulálni, úgy forgatni a szavakat, hogy mindig számára előnyös pozícióba kerüljön, mindeközben, legyen bármilyen rizikós is a helyzet, végig megőrzi hidegvérét, míg körülötte tombol a káosz, ő mosolyogva és kényelmesen hátradőlve sütkérezik benne. Minden elismerésem az írónőé, egyrészt mert nagyon eltalálta a férfi alakját, másrészt pedig mert az egész lénye annyira komplex, úgy játssza a Játékot, hogy ahhoz rengeteg befektetett idő és energia kellett, minden megmozdulását alaposan át kellett gondolni. És ez tökéletesre sikerült.

Calderonról nem lehet úgy beszélni, hogy ne ejtsünk szót Zorachról, hiszen ahol a férfi van, ott a kardja is - a fülszövegben említett szerelmi ötszög leglelkesebb tagja. Zorach az első rész végén már szerephez jutott, itt azonban az ébredésének köszönhetően beleláthattunk a nemesség kardjainak világába. Mindig is imádtam az olyan történeteket, amiknek egy fegyver is aktív részese, itt pedig ezeknek a lényeknek tényleg lelkük van, élnek, a szó maga különös értelmezésében. Gyakorlatilag Calderon után a kedvenc szereplőmmé vált, méghozzá nagyon rövid idő alatt. Ők ketten teljesen különbözőek, egyformán próbálják irányítani a másikat, ám míg a forgató hűvös és fegyelmezett, ez Zorachra egyáltalán nem jellemző, megy a saját feje után, azt teszi, ami neki tetszik, és ha ő éppen Tainát akarja, akkor Tainát veszi célba - Calderon minden tiltakozása és önmegtartóztatása ellenére. Különleges, erős párost alkotnak, ugyanakkor nagyon szórakoztatóak is, főleg, mikor főnemes kapitányunk éppen próbálja megnevelni fegyverét.

"- Hogyan képzeled el a kardot, fiam? Ez is befolyásolja a kapcsolatot. Én az apám szellemének, más totemnek, szent hangnak, vagy épp a szeretett nőnek. Neked micsoda?
Szent hang? Nagyapa szelleme? Calderon magában káromkodott, de aztán feszengve kinyögte:
 - Egy kölyökkutya."   "A lány beviharzott a mosdóba, Calderon megkönnyebbült. Akkor vette észre, hogy a kard kíváncsian figyeli.  - Megtennéd, hogy nem zavarsz? Én is hagytalak csajozni - sóhajtott fel Calderon. - Aludj már! A kard derűsen füttyentett, majd újra elszunnyadt."
És ahol Calderon és Zorach összekülönböznek, majd összefognak, ott mindig megjelenik Taina, teljes nevén Tainasa Mamamoto Tivesgei. Az első résszel ellentétben Taina itt már egy külön cselekményszálat kap, a saját harcát kell vívnia, amiben nem számíthat segítségre, csak magára van utalva. A japán lányt már csak a származása miatt is elsőre megkedveltem, azonban sokkal több ő egy törékenynek látszó nőnél, igazán remek karakter, aki kiáll magáért, sajátos stílusban űzi a Játékot és méltó párja Calderonnak. Ott van benne a tradicionális japán, a fegyelmezett katona, a szenvedélyre vágyó nő, a félelmet nem ismerő harcos, ezek pedig vegyítve egy remek, szerethető karaktert adnak.
Calderon és közte izzik a levegő, még ha próbálnak nem tudomást venni a másikról, akkor is feszül köztük egy különleges kapocs, ami jóval több annál, mint hogy Zorach a lányt választotta Hordozójának, vagy hogy gyengéd érzelmeket táplálnak egymás iránt. A kapcsolatuk alapja az a feltétlen bizalom, ami vészhelyzetekben mindig megmutatkozik, szavak nélkül is értik egymást, hiába vannak épp fasírtba. És nem elhanyagolható dolog az sem, hogy Oregon admirális is shippeli őket, amolyan jóságos nagyapaként terelgeti a fiatalokat az útjukon, miközben azon is mesterkedik, hogy a páros közelebb kerüljön egymáshoz. Hiába írtak a fülszövegben szerelmi ötszöget, akik olvasták az első részt, már tudják, hogy erről szó sem lehet, egyszerűen ezek ketten túl büszkék ahhoz, hogy felvállalják az érzelmeiket. Viszont pont ezért éri meg 512 oldalon keresztül szurkolni nekik. Könyves párokat tekintve ők nálam toronymagasan vernek nagyon sokakat, a Top5-ben biztosan benne vannak.

A mellékszereplők fergetegesek voltak. A Békanyál lakói egyszerűen zseniálisan kidolgozott karakterek, mindegyikük más és más, egy csapat öntörvényű veterán katona, tudós, mindegyikük nő, valamint ott van még négy lázongó kamasz is. A kapcsolatuk Calderonnal nagyon szépen fel lett építve, és imádtam, ahogy megtanultak együtt dolgozni, majd egy ütős és halálos csapattá kovácsolódtak össze. Ha pedig főnemesi vizekre kalandozunk, ott a Ferrero Házat kell kiemelni, annak is két tagját, Eternót és Matteót. Mindketten zseniálisak, az első perctől kezdve csak imádni lehet őket, családjukhoz méltóan első osztályú manipulátorok, Eternót figyelve pedig elég szembetűnő, hogy Calderon nem esett messze a fájától. A Ferrerók többsége humorral operál, zseniális a virágnyelvben - ó, ha én is így tudnék beszélni -, kemény helyzetben mindig tudják, mi a teendő, higgadtságukat sosem vesztik el. Igen, oda meg vissza vagyok a Ferrerókért! :D Nagyon kedvelt szereplő volt még Ibrahim, azonban sajnos róla nem lehet úgy írni, hogy ne spoilerezzek le mindent. Zseniális és kész!

"Egyszer minden dal véget ér.

És utána jöhet a pálinka."

Maga a történet sok szálon fut, a Ferrerók taktikái miatt sokszor csak későn döbbenünk rá egy-egy cselekedet igazi hátterére, vagy egy idő után egy tett teljesen új értelmet nyer. Sokkal több mindenbe nyerhetünk bepillantást, a Galaktika felépítésébe, a kényes politikai helyzetbe, a főnemesi házak életébe. Kapunk néhány darabot a múltból, a szereplőkéből és egy olyan világéból is, ami valójában a mi jelenünk. A nagy Házak ármánykodása lebilincselő izgalmakat nyújt, ők nem félnek a haláltól, élvezik az életveszélyt, nem rettennek meg, mikor egy hadgyakorlat véres felségárulásba torkollik. Mindezt megspékeli a szerelmi szál, valamint a rengeteg csavar, amit az írónő bevetett az olvasók lelke és idegrendszere ellen. Mindig történik valami váratlan, valami, amire nem lehetett számítani, és mikor már épp fellélegeznénk, osztódnak, hogy még nagyobb csapást mérhessenek. Ez pedig csak még zseniálisabbá teszi a politikai harcot és a néha jelentkező csatákat. Verte az első könyvet. Magasan. És imádtam!

Ez az a könyv, amit bátran ajánlok bárkinek, nemtől és kortól függetlenül - bár az erotikusabb jelenetek miatt egy tizenhatos karikát rádobnék, de ez soha nem rettent vissza senkit -, sci-fi rajongóknak és olyanoknak, akik még nem igazán találkoztak ezzel a műfajjal. Ha mindent le akarnék írni, amit szerettam benne, tele lenne az értékelés spoilerekkel, úgyhogy csak annyit mondok, kezdjétek el ezt a sorozatot! Szuper könyv, remek történet, elképesztő stílus, sokszínű karakterek. Kell ennél több? (Ó, igen, vannak benne divattippek is! Mert felségáruláshoz bricsesz dukál!)